művész


Borbély László
4

Borbély László

Született: Budapest, 1984.

Zongoraművész.

Életrajz:
Zenei tanulmányait 5 évesen kezdte (1989), majd 1998-ban felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába.
2002-től 2007-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, diplomáját 2007 júniusában kapta meg.
2007 szeptembere óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz-hallgatója.
Több mesterkurzus hallgatója volt,…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Zongoraművész.

Életrajz:
Zenei tanulmányait 5 évesen kezdte (1989), majd 1998-ban felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába.
2002-től 2007-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, diplomáját 2007 júniusában kapta meg.
2007 szeptembere óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz-hallgatója.
Több mesterkurzus hallgatója volt, 2004-ben Az „International Holland Music Sessions”,
2005-ben a TCU/Cliburn Piano Institute (Fort Worth, Texas),
2006-ban és 2008-ban pedig az „Encuentro de Música y Academia de Santander” kurzusain képezte magát tovább.
2007-ben szerepelt Pommersfeldenben a Collegium Musicum fesztiválon.
Játszott Európa több országában és az Egyesült Államokban is, szólistaként és kamarazenészként egyaránt.
Együtt dolgozott Alessandro Carbonareval, Csaba Péterrel és, Tsuyoshi Tsutsumival. A Szombathelyi Bartók Szemináriumon több ízben is részt vett (1999, 2000 és 2001) valamint a hegymagasi Rondino Fesztiválon (2008) is fellépett.

Díjai:
Az EPTA nemzetközi zongoraversenyén II. díj (2001)
Tarhosi Nagydíj
Yamaha Scholarship Award 2002 (2002)
2002-es Los Angelesi nemzetközi zongoraverseny: két II., egy III. díj, valamint a Legmûvészibb elõadás különdíja
American Liszt Society különdíja (2002)
2003: különdíj (NKÖM) a Magyar Rádió országos versenyén
2004: Földes Andor Emlékverseny I. díj
2005: a Londoni Nemzetközi verseny különdíja (Educational Award)
2006 szeptember: Nemzetközi Liszt-Bartók Zongoraverseny II. helyzettje, Budapest Fõváros különdíja
Fischer Annie Előadóművészeti Ösztöndíj (2008)

BARTÓK ÉS LIGETI 2. - KAMARAMŰVEK

BARTÓK ÉS LIGETI 2. - KAMARAMŰVEK

Bartók Béla Emlékház
  • Zongoraművész
BARTÓK ÉS LIGETI 3. - ZONGORAMŰVEK

BARTÓK ÉS LIGETI 3. - ZONGORAMŰVEK

Bartók Béla Emlékház
  • Zongoraművész
Borbély László

Borbély László

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongoraművész
Borbély László - In memoriam Glenn Gould

Borbély László - In memoriam Glenn Gould

Zeneakadémia
  • zongora
Borbély László zongora koncertje

Borbély László zongora koncertje

Jakobi Koncert Kft.
  • Zongoraművész
Die Kunst der Fuge - Borbély László lemezbemutató koncertje

Die Kunst der Fuge - Borbély László lemezbemutató koncertje

Budapest Music Center
  • Zongoraművész
Elképzelt Múlt – Károlyi Katalin és a Metrum Ensemble Hangversenye

Elképzelt Múlt – Károlyi Katalin és a Metrum Ensemble Hangversenye

Budapest Music Center
  • Zongora
Esti koncert: Liszt születésnapi hangverseny - Borbély László (zongora)

Esti koncert: Liszt születésnapi hangverseny - Borbély László (zongora)

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont
  • Zongoraművész
Fellélegzés #19 – Sosztakovics, Schubert, Bach

Fellélegzés #19 – Sosztakovics, Schubert, Bach

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • zongora
III. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál - Délutáni koncert 5.- Borbély László koncertje

III. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál - Délutáni koncert 5.- Borbély László koncertje

Általános 2
  • Zongoraművész
Junior Prima Díjasok hangversenysorozata 1.Borbély László zongoraestje

Junior Prima Díjasok hangversenysorozata 1.Borbély László zongoraestje

Jakobi Koncert Kft.
  • zongora
LISZT  FERENC  MŰVEI, Borbély László (zongora) és Várföldi Anna (hegedű)

LISZT FERENC MŰVEI, Borbély László (zongora) és Várföldi Anna (hegedű)

Jakobi Koncert Kft.
  • zongora
Nagyjaink nyomában - Megemlékezés Soproni Józsefről és Balassa Sándorról

Nagyjaink nyomában - Megemlékezés Soproni Józsefről és Balassa Sándorról

Budapest Music Center
  • Zongora
Remek hang a futkosásban

Remek hang a futkosásban

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • zongora
SOÓS ANDRÁS szerzői kamaraestje

SOÓS ANDRÁS szerzői kamaraestje

EHA
  • Zongoraművész
Világhírű zenészek koncertje

Világhírű zenészek koncertje

Gyulai Várszínház
  • zongora

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!