művész


Hámori Ildikó
2

Hámori Ildikó

Született: 1947. január 26., Budapest

Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színművész.

Egy iskolai válogatás következtében 13 évesen már tévéfilmben játszott, így ezután, 1960-tól a Magyar Televízió gyermekszereplője lett. 1964-ben érettségizett a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban. Ez után egy évig lakberendezőként dolgozott.
Mielőtt felvették a főiskolára, 1966–67-ben…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színművész.

Egy iskolai válogatás következtében 13 évesen már tévéfilmben játszott, így ezután, 1960-tól a Magyar Televízió gyermekszereplője lett. 1964-ben érettségizett a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban. Ez után egy évig lakberendezőként dolgozott.
Mielőtt felvették a főiskolára, 1966–67-ben tagja volt, az akkor alakuló, híressé vált, Bodnár Sándor vezette Nemzeti Színház stúdiójának. Ekkor lépett először a Nemzeti színpadára, amikor Az ember tragédiája Major Tamás rendezte előadásával megnyílt Nemzeti Színházként a Hevesi Sándor téri épület.
1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Békés András és Gáti József osztályában.  1983-tól a Nemzeti Színház, majd 2000-től, az átnevezés után is a Pesti Magyar Színház társulatának művésznője. 2000-től az Ivánka Csaba Alapítvány kuratóriumának tagja és képviselője. Színházi szerepei mellett számos játék-, és tévéfilmben látható, illetve szinkronszínészként hallható is.

Kitüntetései:

Jászai Mari-díj (1980)
Érdemes művész (1985)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1997)
Kiváló művész (2001)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2006)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010)
Főnix díj (2010)
Kossuth-díj (2014)
Kállai Ferenc-életműdíj (2015)

Szerepei a Magyar Színházban:

Lőrinczy Attila: Balta a fejbe - Anyika, Richárd nagyanyja
Jon Fosse: Alvás - Az idősebb nő
A képmutogató
Federico García Lorca: Vérnász - Anya

Legfontosabb alakí­tásai:

Az Éjszakai Színházban - A Pinceszí­nházban"
Fizess nevetve!" - Márairónia

A Játékszí­nben:
Vaszary-Fényes-Szenes: Bubus - Jolán

A Karinthy Színházban:
Federico Fellini: Cabiria éjszakái - Öreg kurva

Weöres: Holdbéli csónakos - Pávaszem
Hubay: Tüzet viszek - Éva
Katona: Bánk bán - Gertrudis
Graham Greene: Komédiások - Margaret
Szophoklész: Antigoné - Antigoné
Whiting: Ördögök - Johanna
Scribe: Egy pohár ví­z - Királynő

Balogh-Kerényi-Rossa: Csí­ksomlyói passió - Éva, Mária
Babits: Laodomeia - Laodomeia
Galgóczi: Vidravas - Emma
Bornemisza: Magyar Elektra - Klitaimnestra
Miller: Játék az időért - Fanja Fenelon
Bartha: Szerelem - Nelli
Moliere: Tartuffe - Dorine
Honegger: Johanna a máglyán - Johanna
Hugo-Schönberg-Boublil: Nyomorultak - Thernadierné
Móricz-Kocsák-Miklós: Légy jó mindhalálig - Doroghyné
Hubay-Vass-Ránki : Egy szerelem három éjszakája - Melitta
Csehov: Cseresznyéskert - Ánya
Határ Győző: Elefántcsorda - Lola
Szép Ernő: Kávécsarnok - Fanny
Hubay: Ők tudják, mi a szerelem - Charlotte
Waterhouse-Hall: Hazudós Billy - Alice
Sarkadi: Oszlopos Simeon - Vinczéné
Móricz: Úri muri - Rhédey Eszter
Lengyel: Lenni vagy nem lenni - Maria Tura
Calderon: Az állhatatos herceg - Hercegnő
Jókai-Bőhm: A kőszí­vű ember fiai - Baradlayné
Szabó: Régimódi történet - Rickl Mária
Márai: A kaland - Dr. Pálos Eszter
Mishima: Sade márkiné - Simiane Báróné
Marit Tusvik: Kétágyas szoba - Maggi
Harwood: Az öltöztető - A művésznő
Sylvester Lévay-Michael Kincze: Elisabeth - Zsófia Főhercegnő
Kálmán: Csárdáskirálynő) - Anhilte, A herceg felesége
Jean Racine: Phaedra - Phaedra
Gogol-Vidnyánszky: Az orr - Pelageja Grigorjevna Podtocsina törzstisztné
Shakespeare:A windsori ví­g nők - Page-né
Thúróczy Katalin: Kerí­tett város - Orsolya
Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei - Valerie von Kant
W.Somerset Maugham: Szerelmi körutazás - Lady Catherina (Kitty), Shampion-Cheney
Thorton Wilder: Szent Lajos király hí­dja - Apácafőnökasszony
Albee: Kényes egyensúly - Edna
Gogol: Háztűznéző - Fjokla Ivanovna
Molnár Ferenc: Liliom - Hollunderné
Federico Fellini:Cabiria éjszakái - Öreg kurva
Georges Feydeau: Osztrigás Mici - De Valmonté Hercegné
Loewe – Lerner: My Fair Lady - Mrs. Higgins
Nielsen: Hullámtörés - Stella
Maros András: Gyanús mozgások - Teri
Füst Milán: Catullus - Flavia
Márai Sándor: Kaland – Pinceszínház - Dr. Pálos Eszter

Filmek, Televí­zió:

Hámori Ildikó gyermekszereplőként bukkant föl televí­ziós műsorokban. Mozgékony, vibráló egyéniség, arca mégis elmélyült gondolkodásra vall, szőke haja, nagy, kék szeme tragikus és naivalehetőségeket egyaránt érzékeltet. Hangja sötét csengésű, beszédkultúrája kiérlelt. Film- és televí­ziós pályafutása során a cserfes, ifjú lánytól az antik hősnőig igen sokféle szerepben mutatkozhatott meg, s alkotott maradandót. Intrikus figura ironikus ábrázolásában is otthonos. Ő volt például Az Ingyenélők kárvallott és kártékony Elzája, a Bach-sorozat grófnéja, szenvedélyesen ábrázolta A trónörökös gyászba vadult Vetsera bárónőjét, és Ő volt a Dunakanyar önismeretre döbbent, hatalmas érzelmi skálájú hősnője is.

Timur és csapata- 1960,
Szevasz Vera- 1967,
Rózsa Sándor- 1970,
A vasrács- 1971,
Régi idők mozija- 1971,
Férjek iskolája- 1972,
Körülmények- 1972,
Öt férfi komoly szándékkal- 1972,
Sganarelle avagy a képzeld szarvak- 1972,
Sári bíró- 1974,
Elektra - 1974,
Dunakanyar- 1974,
Ivan Vasziljevics- 1977,
Mire megvénülünk- 1978,
Lear Király- 1978,
Teréz- 1978,
Magyar rapszódia- 1978,
Ez a Józsi, ez a Józsi!- 1979,
Ingyenélők- 1979,
A persely, avagy egy görbe nap Budapesten- 1979,
A legnagyobb sűrűség közepe- 1980,
Nők apróban- 1980,
Zokogó majom- 1980,
Kojak Budapesten- 1980,
A Canterville-i kásértet- 1982,
Liszt Ferenc- 1982,
Az út vége- 1982,
A la Rossini- 1983,
A béke szigete- 1983,
Comedia dell'arte- 1983,
Johann Sebastian Bach- 1984,
A falu jegyzője- 1985,
Laodameia- 1985,
Böngészede- 1986,
Férjek iskolája- 1986,
Névtelen levelek - 1986,
Nyolc évszak- 1986,
A miniszter- 1988,
A trónörökös- 1988,
Volt egyszer egy úrlovas- 1988,
Én és a kisöcsém- 1989,
Hölgyek és Urak - 1992,
A titkos háború - 2001,

*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

Kultúrbrigád
  • Konferanszié
*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

Kultúrbrigád
  • Konferanszié
A Képmutogató

A Képmutogató

Magyar Színház
  • Kossuth– és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész
Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Szinetár Miklóssal és Hámori Ildikóval

Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Szinetár Miklóssal és Hámori Ildikóval

Postakürt Alapítvány
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, valamint az Ivánka Csaba Alapítvány kuratóriumának képviselője.
Amy világa

Amy világa

Vaskakas Bábszínház
  • Színész
AMY VILÁGA

AMY VILÁGA

Belvárosi Színház
  • Színész
Áprilisi capriccio

Áprilisi capriccio

Budapesti Filharmóniai Társaság
  • Egyéb
Aranylemez - Janikovszky Éva születésnapjára

Aranylemez - Janikovszky Éva születésnapjára

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
Bernarda Alba - Michael John LaChiusa musicalje

Bernarda Alba - Michael John LaChiusa musicalje

Müpa
  • Színész
Bors néni

Bors néni

Kolibri Színház
  • Bors néni
Bubus

Bubus

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • JOLÁN - a felesége
Bubus

Bubus

Jegycenter Kft.
  • JOLÁN - a felesége
Cabiria éjszakái

Cabiria éjszakái

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Öreg, kurva, utcalány
Cabiria éjszakái

Cabiria éjszakái

Karinthy Színház
  • Öreg, kurva, utcalány
CATULLUS

CATULLUS

Magyar Színház
  • Flavia
GYANÚS MOZGÁSOK

GYANÚS MOZGÁSOK

Magyar Színház
  • Teri
HÁZTŰZNÉZŐ - vígjáték

HÁZTŰZNÉZŐ - vígjáték

Magyar Színház
  • Fjokla Ivonovna
Jon Fosse: ALVÁS

Jon Fosse: ALVÁS

Magyar Színház
  • AZ IDŐSEBB NŐ
KÉNYES EGYENSÚLY - színmű

KÉNYES EGYENSÚLY - színmű

Magyar Színház
  • Edna
Kire ütött ez a gyerek?

Kire ütött ez a gyerek?

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, valamint az Ivánka Csaba Alapítvány kuratóriumának képviselője
LILIOM - külvárosi legenda

LILIOM - külvárosi legenda

Magyar Színház
  • Hollunderné
Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE

Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE

Magyar Színház
  • ANYIKA, Richárd nagyanyja
Márai Sándor: Kaland

Márai Sándor: Kaland

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Dr. Pálos Eszter, orvosnő
MY FAIR LADY - musical

MY FAIR LADY - musical

Magyar Színház
  • Mrs. Higgins
Nercbanda

Nercbanda

Karinthy Színház
  • Eurice Miller
Nőnek kódolva, anya-lánya bizalmasságok

Nőnek kódolva, anya-lánya bizalmasságok

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • az anya
Osztrigás Mici

Osztrigás Mici

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • De Valmonté hercegné
PénteK13 „A nő, ha elmúlt negyven…”

PénteK13 „A nő, ha elmúlt negyven…”

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Előadja
Szerelmi körutazás

Szerelmi körutazás

Thália Színház
  • Lady Catherine (Kitty) Champion-Cheney
SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor

Magyar Színház
  • Színész
VÉRNÁSZ

VÉRNÁSZ

Magyar Színház
  • Anya
Zenés gálaest -az Éjszakai Színház produkciója Ternyák Zoltán emlékére

Zenés gálaest -az Éjszakai Színház produkciója Ternyák Zoltán emlékére

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Színész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!