művész

Szervét Tibor
4

Szervét Tibor

Született: 1958. március 1. (Cegléd)

Színész, színházi rendező, jogász.

A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorált 1982-ben.
1984-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskola színész szakára.
Pályafutása során a Szegedi Nemzeti Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Vígszínház, majd 1997 és 2014 között a Radnóti Színház tagja, a…

 Tovább

Aktuális programok

Jelenleg nincs futó program!

Színész, színházi rendező, jogász.

A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorált 1982-ben.
1984-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskola színész szakára.
Pályafutása során a Szegedi Nemzeti Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Vígszínház, majd 1997 és 2014 között a Radnóti Színház tagja, a Független Színpad egyik alapítótagja, rangos művészeti- és közönségdíjak kitüntetettje. Filmes alakításai is emlékezetesek, iletve számos hangjáték szereplője. Különböző színházakban rendez.
2012-től a Thália Színház színművésze.

Díjai:
Miskolci Önkormányzat Nívódíja (1992, 1993)
Greguss-díj (1993)
Miskolci Nemzeti Színház – Legnépszerűbb férfi színész díj 1992/1993 (1993, 1994)
Jászai Mari-díj (1994)
Miskolci Önkormányzat Déryné-díja (1994)
Fővárosi Önkormányzat Legjobb férfialakítás díja 1996/1997 (1997, 2005) – (Ványa bácsi), (IV. Henrik)
IV. drámaíróverseny - Legjobb rendezésért járó díj (1997) – (Csúcsmodell)
Színikritikusok Díja – Legjobb férfi mellékszereplő díj 1996/1997 (1997) – (Ványa bácsi, Anconai szerelmesek)
Criticai Lapok - Criticusok Kedvencze díj (1997)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje /polgári tagozat/ (1998)
Magyar ATV - Művészdobogó-díj (2001)
Súgó Csiga díj Fődíj (2002, 2004, 2006)
Radnóti Színház - Radnóti-NOKIA-díj 2001/2002 Közönségdíj (2002–2006, 2008–2012)
Miskolci Nemzeti Színház – Év rendezője díj 2001/2002 (2002) – (Mezítláb a parkban)
V. POSZT Szakmai zsűri – Év legjobb férfi főszereplője díj 2004/2005 (2005) - (IV. Henrik)
V. POSZT Közönség zsűri díja (2005) – (IV. Henrik)
Bartók Kamaraszínház-Dunaújváros Online – Különdíj (2005)
Gundel művészeti díj – Legjobb férfi színész díj (2006)
Érdemes művész (2010)
Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi epizódalakításért járó díj (2011) – (Apacsok)
VIDOR Fesztivál – Arlecchino-díj Kiemelkedő színészi teljesítményéért (2011) - (Romantikus komédia)
VIDOR Fesztivál – Arlecchino-díj A legjobb férfi alakításért (2016) – (A nagy kézrablás)

Fontosabb szerepek:
Csepreghy: A piros Bugyelláris - Boros Dani
Háy: Mohács - Perényi Ferenc
Jókai-Tolcsvay-Böhm-Korcsmáros: A kőszívű ember fiai - Ödön
Kornis: Büntetések - K. árnyéka
Shakespeare: Romeo és Júlia - Mercutio
Shakespeare: Othello - Jago  
Shakespeare: Hamlet dán királyfi - Hamlet
Sütő: Szuzai menyegző - ifjú Besszosz
Kálmán: Csárdáskirálynő - Bóni gróf
Cirkuszhercegnő - Tóni
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő - Alfréd
Rostand: Cyrano de Bergerac - Cyrano
Schiller Stuart Mária - Leicester
Becket: Godot-ra várva - Vladimir
Szép Ernő: Háromlevelű lóhere - Festőművész
Turgenyev: Egy hónap falun - Iszlajev
Bródy: A szerető - Kostitz
Shaw: Szent Johanna - Warwick
Lerner-Loewe: My fair Lady - Henry Higgins
Csehov: Ivanov - címszerep
Csehov: Ványa bácsi - Asztrov
Kipling-Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve - Sír kán
Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska - Baracs István
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek - Tomao Nicomaco
Mándy-Valló: Régi idők mozija - Moziszínész
Calderon: VIII. Henrik - Henrik
Krleza: Agónia - dr. Ivan Krizovec
Osztrovszkij: Erdő - Szomorov
Móricz Zsigmond: Rokonok - Kopjáss István
Marius von Mayenburg: Lángarc - Apa
Christopher Hampton: Emberbarát - Philip (Budapesti Kamaraszínház)
Harold Pinter: A születésnap - McCann
Füst Milán: Máli néni - Alfonz
Gerhard Hauptmann: Patkányok - John
Eisemann-Baróti Dalos: Bástyasétány 77. - Patkó Lajos
A. P. Csehov: Három nővér - Versinyin
Christopher Hampton: Kúra (Jung a díványon) - Jung (Budapesti Kamaraszínház)
Edward Albee: Szilvia, a K. - Martin
Janusz Glowacki: Negyedik nővér - Iván Pavlovics Petrov
Örkény István: Tóték - Postás
Pirandello: IV. Henrik - IV. Henrik
Goldoni: Karneválvégi éjszaka - Momolo, mángorlómester
  amvai Kornél: Castel Felice - Férfi
Krleza: Szentistvánnapi búcsú- Janez
Eduardo de Filippo: Nápolyi kísértetek - Pasquale Lojacono
Ingmar Bergman: Rítus - Hans
Osztrovszkij: Farkasok és bárányok - Vaszilij Berkutov, földbirtokos

Rendezések:
Szép Ernő: Vőlegény – Miskolci Nemzeti Színház, 2008
Noel Coward: Vidám kísértet – Vidám Színpad, 2006
Neil Simon: Furcsa pár (női változat) – Miskolci Nemzeti Színház, 2005
Jean Anouilh: Colombe – Budapesti Kamaraszínház – Tivoli, 2004
Neil Simon: Mezítláb a parkban – Miskolci Nemzeti Színház, 2002
Horváth Péter: Csúcsmodell – IV. Drámaíróverseny – Pesti Vigadó, 1997
Gábor Andor: Egy kabaré… avagy… – Miskolci Nemzeti Színház, 1994, 1995

Filmek:
Apacsok / Tartótiszt = Katapult Film, 2011, DVD
Valami Amerika 2 / Alex Brubeck = SkyFilm - Budapest Film, 2009, DVD
Para / Faragó úr = Budapest Film, 2009, DVD
Kémjátszma / Spy game / nyomozó = Universal Studios - Budapest Film, 2008, DVD
Mansfeld / Bánkuti ezredes = Hungaricom, 2006, DVD
Magyar vándor / Huba = SkyFilm - Budapest Film, 2004, DVD
Valami Amerika / Alex Brubeck = SkyFilm - Budapest Film, 2001, 2002, 2005, 2009, DVD

Jelenlegi szerepei a Thália Színház repertoárján:
GYILKOSSÁG AZ ORIENT EXPRESSZEN
BOLHA A FÜLBE
LEGYEN FÉRFI, MONSIEUR PIGNON!

Jelenlegi szerepei a Madách Színházban:
Idle-DuPrez: Spamalot - Arthur király
Neil Simon: Furcsa pár - Felix Unger
Neil Simon: Furcsa pár - Furcsán! - Oscar Madison
Disney-Cameron Mackintosh: Mary Poppins - George Banks

"Nem tiltakozom és nem menekülök"- Szervét Tibor Hamvas Béla estje - Lakásszínház

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Jászai Mari-, Gundel művészeti-, Magyar Filmkritikusok-, Súgó Csiga-, Színikritikusok- és kétszeres Arlecchino-díjas színművész, rendező és Érdemes Művész.

"Patália" - Igen a nemek közt

Thália Színház
  • Színész
A hőstenor

A hőstenor

Thália Színház
  • Tito
A hőstenor egy pohár pezsgővel

A hőstenor egy pohár pezsgővel

Thália Színház
  • Tito
A hőstenor r

A hőstenor r

Thália Színház
  • Tito
A nagy kézrablás

A nagy kézrablás

Móricz Zsigmond Színház
  • Carmichel
Amerikai bölény

Amerikai bölény

Thália Színház
  • Prof
AMERIKAI BÖLÉNY - Thália Színház

AMERIKAI BÖLÉNY - Thália Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Prof
Bencs estek - Rendhagyó est Szervét Tiborral

Bencs estek - Rendhagyó est Szervét Tiborral

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Beszélő fejek II.

Beszélő fejek II.

Thália Színház
  • Bogár a cukortartóban Graham
Boldizsár Ildikó és Szervét Tibor estje-Szerelem a mesékben

Boldizsár Ildikó és Szervét Tibor estje-Szerelem a mesékben

Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
  • Színész
BOLHA  A FÜLBE - bohózat három felvonásban - A Thália Színház előadása

BOLHA A FÜLBE - bohózat három felvonásban - A Thália Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Chandebise
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Thália Színház
  • Chandebise
Bujtor & Balaton - Bujtor Balázs és a Budapesti Fesztiválzenekar zenészeinek koncertje

Bujtor & Balaton - Bujtor Balázs és a Budapesti Fesztiválzenekar zenészeinek koncertje

Általános
  • Egyéb
Cotton Club Singers: Ó, Budapest!

Cotton Club Singers: Ó, Budapest!

Veres 1 Színház
  • Házigazda
Csoda korban élünk (Szigliget)

Csoda korban élünk (Szigliget)

Thália Színház
  • Darányi Pál
CSODA KORBAN ÉLÜNK - bohózat két részben - A Thália Színház előadása

CSODA KORBAN ÉLÜNK - bohózat két részben - A Thália Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Darányi
CSODA KORBAN ÉLÜNK - Thália Színház

CSODA KORBAN ÉLÜNK - Thália Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Darányi Pál
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Charlie Gordon
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - prózai színpadi előadás

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Charlie Gordon
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - Színmű két részben, a Budapesti Játékszín előadása

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - Színmű két részben, a Budapesti Játékszín előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
Édes hazám közéleti-közérzeti költészet

Édes hazám közéleti-közérzeti költészet

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Elsötétítés

Elsötétítés

Karinthy Színház
  • Férfi
Elsötétítés - Szervét Tibor, Söptei Andrea, Hirtling István, Mihályfi Balázs, Sütő An

Elsötétítés - Szervét Tibor, Söptei Andrea, Hirtling István, Mihályfi Balázs, Sütő An

Rózsavölgyi Szalon
  • Férfi
Emberbarát

Emberbarát

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Philip
Feleségek és Szeretők

Feleségek és Szeretők

Postakürt Alapítvány
  • Jászai Mari-, Gundel művészeti-, Magyar Filmkritikusok-, Súgó Csiga-, Színikritikusok- és kétszeres Arlecchino-díjas színművész, rendező és Érdemes Művész.
Frederick Knott: Gyilkosság telefonhívásra

Frederick Knott: Gyilkosság telefonhívásra

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Tony
Frederick Knott: Gyilkosság telefonhívásra - BEMUTATÓ - Danis Lídia, Szervét Tibor, Németh Kristóf

Frederick Knott: Gyilkosság telefonhívásra - BEMUTATÓ - Danis Lídia, Szervét Tibor, Németh Kristóf

Rózsavölgyi Szalon
  • Tony
Frederick Knott: Gyilkosság telefonhívásra - Danis Lídia, Szervét Tibor, Németh Kristóf, Őze Áron

Frederick Knott: Gyilkosság telefonhívásra - Danis Lídia, Szervét Tibor, Németh Kristóf, Őze Áron

Rózsavölgyi Szalon
  • Tony
Furcsa pár

Furcsa pár

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Felix Unger
Furcsa pár - Madách Színház

Furcsa pár - Madách Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Gyilkosság az Orient Expresszen pezsgővel

Gyilkosság az Orient Expresszen pezsgővel

Thália Színház
  • Színész
Gyilkosság telefonhívásra - Danis Lídia, Szervét Tibor, Németh Kristóf, Őze Áron

Gyilkosság telefonhívásra - Danis Lídia, Szervét Tibor, Németh Kristóf, Őze Áron

Rózsavölgyi Szalon
  • Tony
Himnusz 200 – Egy vers kétszáz története - Aposztróf - A magyar kultúra napja

Himnusz 200 – Egy vers kétszáz története - Aposztróf - A magyar kultúra napja

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Jászai Mari-, Gundel művészeti-, Magyar Filmkritikusok-, Súgó Csiga-, Színikritikusok- és kétszeres Arlecchino-díjas színművész, rendező és Érdemes Művész.
Illatszertár

Illatszertár

Thália Színház
  • Színész
Jazz a tengerben

Jazz a tengerben

Budapesti Filharmóniai Társaság
  • Egyéb
Jó emberek

Jó emberek

Centrál Színház
  • Mike
Jó emberek.

Jó emberek.

Centrál Színház
  • Mike
Kean, a színész

Kean, a színész

Thália Színház
  • Színész
KEN LUDWIG: A HŐSTENOR - bohózat két felvonásban - A Thália Színház előadása

KEN LUDWIG: A HŐSTENOR - bohózat két felvonásban - A Thália Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Tito
Két szék között

Két szék között

Thália Színház
  • Lucien
Két szék között

Két szék között

Thália Színház
  • Lucien
Legyen férfi, M.P!

Legyen férfi, M.P!

Thália Színház
  • Belone
Legyen férfi, Monsieur Pignon!

Legyen férfi, Monsieur Pignon!

Veres 1 Színház
  • Belone
LEGYEN FÉRFI, MONSIEUR PIGNON! - vígjáté két részben - A Thália Színház előadása

LEGYEN FÉRFI, MONSIEUR PIGNON! - vígjáté két részben - A Thália Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Belone
Libikóka

Libikóka

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Jerry
Libikóka

Libikóka

Békéscsabai Jókai Színház
  • Jerry
Lövések a Broadwayn

Lövések a Broadwayn

Thália Színház
  • Marx
Mozgófénykép

Mozgófénykép

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Törzs Jenő, gazdag tulajdonos
Napfény kettőnknek

Napfény kettőnknek

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Napfény kettőnknek - Szervét Tibor és Sipos Vera

Napfény kettőnknek - Szervét Tibor és Sipos Vera

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Napfény kettőnknek - Szervét Tibor, Sipos Vera

Napfény kettőnknek - Szervét Tibor, Sipos Vera

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Napfény kettőnknek. - Szervét Tibor és Sipos Vera

Napfény kettőnknek. - Szervét Tibor és Sipos Vera

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Neil Simon: Furcsa pár - a Madách Színház előadása

Neil Simon: Furcsa pár - a Madách Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Felix Unger
Pierre Sauvil: Napfény kettőnknek - Szervét Tibor és Sipos Vera

Pierre Sauvil: Napfény kettőnknek - Szervét Tibor és Sipos Vera

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Pierre Sauvil: Napfény kettőnknek - Szervét Tibor és Sipos Vera

Pierre Sauvil: Napfény kettőnknek - Szervét Tibor és Sipos Vera

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
PIERRE SAUVIL: NAPFÉNY KETTŐNKNEK - vígjáték

PIERRE SAUVIL: NAPFÉNY KETTŐNKNEK - vígjáték

Kölcsey Központ
  • Színész
Pierre Sauvil:Napfény kettőnknek

Pierre Sauvil:Napfény kettőnknek

Gyulai Várszínház
  • Színész
Protokoll

Protokoll

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Karányi, Mátrai barátja, kritikus
Pygmalion

Pygmalion

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Henry Higgins, nyelvész
Romantikus komédia

Romantikus komédia

Thália Színház
  • Jason
Spiró György - Elsötétítés BEMUTATÓ

Spiró György - Elsötétítés BEMUTATÓ

Rózsavölgyi Szalon
  • Férfi
Spiró György: Elsötétítés - Söptei A., Szervét T., Hirtling I., Mihályfi B., Sütő A.

Szajré

Szajré

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Szajré egy pohár pezsgővel

Szajré egy pohár pezsgővel

Thália Színház
  • Rendező
szerelem.info.com - zenés irodalmi est

szerelem.info.com - zenés irodalmi est

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Schumy Csaba
Szeretetkert

Szeretetkert

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Szeretetkert

Szeretetkert

6szín
  • Színész
Szeretetkert - improvizációs színház a párkapcsolatokhoz

Szeretetkert - improvizációs színház a párkapcsolatokhoz

Általános
  • Egyéb
Szervét Tibor és Boldizsár Ildikó estje-

Szervét Tibor és Boldizsár Ildikó estje- "Visszaadtad az élőképességemet!"

Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
  • Színész
Szervét Tibor rendhagyó estje: A láthatatlan írás

Szervét Tibor rendhagyó estje: A láthatatlan írás

Spinoza Színház
  • Színész
Valami amerika 3.

Valami amerika 3.

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Színész
VÁNYA BÁ

VÁNYA BÁ

Csiky Gergely Színház
  • Szerebrjakóv
Varázslat egy nyáréjszakán

Varázslat egy nyáréjszakán

Thália Színház
  • Thészeusz, Athén királya; Oberon, Tündérkirály
Virágot Algernonnak

Virágot Algernonnak

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Színpadi változat
Virágot Algernonnak

Virágot Algernonnak

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Színpadi változat
Virágot Algernonnak

Virágot Algernonnak

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Daniel Keyes regénye alapján színpadra írta
Virágot Algernonnak

Virágot Algernonnak

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Charlie Gordon
Virágot Algernonnak

Virágot Algernonnak

Vörösmarty Színház
  • Charlie Gordon
Virágot Algernonnak - prózai színpadi előadás

Virágot Algernonnak - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Charlie Gordon
W. GIBSON/PINCESZÍNHÁZ: LIBIKÓKA

W. GIBSON/PINCESZÍNHÁZ: LIBIKÓKA

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Jerry
WILLIAM GIBSON: LIBIKÓKA

WILLIAM GIBSON: LIBIKÓKA

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Jerry
William Gibson: Libikóka

William Gibson: Libikóka

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Jerry
William Gibson: Libikóka - a Pinceszínház előadása

William Gibson: Libikóka - a Pinceszínház előadása

Kölcsey Központ
  • Jerry
xxxApacsok

xxxApacsok

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • APA
xxxBolha a fülbe

xxxBolha a fülbe

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • August Ferraillon
xxxFarkasok és bárányok

xxxFarkasok és bárányok

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Vaszilij Ivanics Berkutov, földbirtokos
xxxNaftalin

xxxNaftalin

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dr. Csapláros Károly
xxxOidipusz gyermekei

xxxOidipusz gyermekei

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Kreón
xxxRítus

xxxRítus

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Hans
xxxVodku-koncert

xxxVodku-koncert

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
xxxxA csillxxxxxxagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet

xxxxA csillxxxxxxagos ég avagy a nemzetközi sikerre való tekintet

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Ivády András, Tiborc, Velvárt Endre, polgármester

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!